LEVELEKI ESZTER – ÉLETRAJZ

 

Leveleki Eszter 1917. október 10-én született Felsőgallán, a ma Tatabányához tartozó településen. Édesapja, Löventritt Andor zsidó származású vegyészmérnök volt, a cementgyár igazgatója, édesanyja, Molnár Julianna tanítónő. Apja 1937-ben tért át a református hitre. Anyja dzsentricsaládból származott. Gyerekeik, László és Eszter e család „leveleki” előnevét vették fel, 1934-ben.

Budán laktak, Eszter a Lajos utcai elemi, majd polgári iskolába járt, a Szent Angéla tanítóképzőben 1936-ban szerzett jeles minősítésű tanítónői oklevelet. Nemesné Müller Márta iskolájában helyezkedett el, ahol megismerkedett a modern pedagógiai elvekkel, a gyermek-önkormányzattal és a közösségi neveléssel. Itt 1942-ig, az iskola megszűnéséig  működött, ekkor saját óvodát alapított, amely 1944-ig működött.

Márta néni javaslatára került 1937-ben Just Emilné Kéry Hedvig, Heci néni veresegyházi nyaraltatására segéderőnek. Heci néni férje beteg lett, ezért hármukra: Molnár Verára, Reich Martinra és Eszterre bízta a gyerekeket, ők egészen új stílust vezettek be. Úgy játszottak velük, ahogy maguk is tették gyerekkorukban – ez akkoriban igen szokatlan volt.

Ez a nyár olyan jól sikerült, hogy a következő évben Molnár Verával önálló nyaraltatást szerveztek. A legjobb ajánlatot Bánkról kapták, ezért oda mentek le 1938-ban, 18 gyerekkel és Gajdocsik Imrével, akinek jelentős cserkészvezetői tapasztalatai voltak. Itt folytatták a természetközeli, szabad stílusú nyaraltatást, melynek alapelve a pedagógus vezető szerepe mellett a felnőtt és gyerek elvi egyenlősége volt. Eszter tudta, hogy közösséget akar építeni, s a gyerekek többsége éveken át kitartott mellette.

A zsidótörvények idején Eszter és bátyja is mentesült ezek hatálya alól, de Bánkon akadtak konfliktusok e téren. Egy 1941-es rendelet értelmében itt sem nyaralhattak zsidók, azonban Csőke Rezső rétsági szolgabírótól olyan igazolás állított ki számára, amely szerint ez a jogszabály rájuk nem vonatkozik.

Óvodája hivatalos bezárása után Eszter a Panacea Gyógyszergyárban helyezkedett el. A nyilas terror idején a Svéd Vöröskereszt szolgálatában állt, zsidó gyerekeket mentett, Sztehlo Gábor lelkész menhelyeire vitte őket.

1945 januárjában egy légitámadásban megsérült a bal keze, apja ekkor vesztette életét. A kezét csak több műtét után, évek múltával tudta használni, de ebben az évben (egy év kihagyással) ismét nyaraltatott, ezúttal Szilvásváradon, mivel Bánk tele volt orosz katonákkal. Ez a helyzet 1946-ban sem változott, ő mégis ide jött, s a konfliktusok dacára jól sikerült a nyár.

Ez évben nyilvánították hivatalosan háborús rokkanttá, s az OSE nemzetközi segélyszervezet alkalmazottja lett. Ennek gyermekotthonait 1949-ben a főváros vette át, akkor Esztert elbocsátották. Ekkor a Rákosi Mátyás Gyermekotthonba került, ahol főnöke, Burchard Erzsébet biztatására elvégezte a dolgozók óvónőképzőjét. Ez az intézmény 1950-ben megszűnt, ezután játéktervezéssel és kivitelezéssel foglalkozott, majd 1952-ben óraadó nevelő lett. Ekkoriban erősen érvényesült a szovjet befolyás, ő pedig csak azt fogadta el a javaslatokból, amit a hazai viszonyok közt alkalmazhatónak tartott. Ilyen állásfoglalásai miatt káderlapján a szocialista ember nevelésére alkalmatlannak minősítették és sehol nem kapott nevelői állást. Először kendőfestéssel, majd esőkabát-hegesztéssel kereste a kenyerét, ám nyaranként továbbra is vezette a bánki táborozást.

Ezt formailag egy alkalmi szülői munkaközösség megbízásából végezte, de mögötte a rendszer több prominense állt, akik oda küldték gyerekeiket: Révai József, az MSZMP kultúrpolitikusa, Rusznyák István, az Akadémia elnöke, Péter György, a Statisztikai Hivatal vezetője, mivel némi polgári környezetet kívántak gyerekeinek nyújtani – Eszter Bánkja pedig a szocialista rendszer ellenpontja volt. Polgári demokratikus államunkat, Pipeclandot választott gyerekvezetők irányították, persze felnőtt felügyelet mellett.

Kilenc évig nem kapott nevelői állást, 1961-ben – Pikler Emmi és Kabayné Huszka Antónia javaslatára – került a Fővárosi Csecsemőotthonokhoz, a Kmety utcába,. Ott rengeteg finom ötlettel segítette a kicsik életét, egyéni ruhákat, játékokat szerzett nekik, és nagyobb figyelmet igényelt számukra a gondozónőktől. Ekkoriban több tanulmány készítésében vett részt, a hetvenes években a zsámbéki Óvónőképző Főiskolán is tanított. 1975-ben vonult nyugdíjba, ebben az évben a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki.

A bánki nyaraltatást 1978-ig folytatta, közben a nyaralótelepen telket vett és víkendházat építtetett. Az egykori nyaraló gyerekek rendszeresen jártak hozzá, többeknek épült nyaralója Bánkon.

Háborús sérülései következtében egyre nehezebben mozgott. 1986-ban járóképtelen lett, a Lipót bel-osztályára, Győri Gábor főorvos felügyelete alá került, utolsó négy évét itt töltötte. Kórházi szobája bánki gyerekei állandó találkozóhelye lett, minden lehető módon segítettük őt, akit minden érdekelt, ami velünk történt. Ebben az időben jelent meg újra életében régi lovagja, Csőke Rezső, aki háromszor látogatott haza Amerikából és levelei révén is tartotta vele a kapcsolatot.

Leveleki Eszter 1991. február 24-én halt meg, temetése a Farkasréten a bánkiak találkozója lett. Életében csak néhány újságcikk jelent meg róla és nyaraltatásáról, de 1992-ben napvilágot látott Farkas Endre szerkesztésében a Nyugodtan tegezz! kötet, melyben 90 régi bánki gyereke elevenítette fel a múltat, mesélt Bánkról és róla. 2016-ban adtuk ki a Leveleki Eszter emlékezetét, ez a könyv összefoglalja élettörténetét, kapcsolatait és pedagógusi tevékenységét. 2017-ben, születése századik évfordulóján Leveleki Eszter koszorúi címmel jelent meg róla egy újabb kötet. Pedagógiai elveit és módszereit számos utódintézményben alkalmazzák, öröksége ma is él.

Fábri Ferenc